18.rész

 - Mira szemszöge –

Besüppedt a fejem mellett a matrac, nyomás nehezedett a csípőmre, s valami hideg simított végig az arcomon. A hűvös ujjak tulajdonosa lassan cirógatni kezdte bőrömet a homlokomtól egészen a kulcscsontomig. Kirázott a hideg érintésétől. Halk nyögés hagyta el a számat, s mintha ez felbátorította volna a felettem térdelő személyt. Apró csókokat lehelt a nyakamra, majd érdes nyelvével megnyalta ajkaimat, s behatolt vele a számba. Érzékszerveink egyből heves csatába kezdtek egymással. Közben a kezével szüntelenül próbálta lehámozni rólam a hálóinget. Elfordítottam a fejem, ezzel megszakítva a csókunkat. Zihálva kapkodtam a levegő után.

Azt sem tudom ki ez egyáltalán! Nem fogom hagyni, hogy egy vadidegen vegye el a szüzességem! Erővel fordította vissza a fejemet maga felé, csuklóimat az egyik kezével összefogta, s az ágyhoz préselte.

- Na, mi az Mira? Még sem utálsz annyira? - ezt az arrogáns, gúnyos hangot bárhol felismertem volna. J-Hope.

- Te meg-

- Sss! Ne keltsd fel az egész kórházat. - tapasztotta tenyerét a számra, ezzel belém fojtva a feltörni készülő üvöltést - Most pedig hagyd, hogy emlékeztesselek az irántam való érzelmeidre.

Folytatta a dolgot ott ahol abbahagyta. Szabad kezével megragadta a ruhám szélét és felgyűrte egészen a hasamig. Szétfeszítette lábaimat, s közéjük térdelt, megakadályozva, hogy összezárjam őket. Forró csókokkal lepte el a combom belső oldalát pont, mint legutóbb. Ujjaival végig simított a szeméremdombomon. Akaratomon kívül egy jóleső sóhaj hagyta el a számat.

- Ejnye, Mira! - egyre intenzívebben dörzsölte nőiességemet.

- Hagyj békén! - a hirtelen felismeréstől vezényelve ficánkolni kezdtem, de Hope erősen szorított és nem engedett.

- Maradj csendben! Azt akarod, hogy meghalljanak?

- Igen! - végre sikerült kirántanom a kezemet, így lelöktem magamról a fiút, s a kijárathoz rohantam.

Még egy lépést sem tehettem, mert Hope megragadta a csuklómat, visszarántott és maga alá tepert. Zsebéből előhúzta az ismerő bilincset, s kezeimet az ágyrúdjához erősítette. Tenyerét szorosan a számra tapasztotta, így hiába kiabáltam senki sem hallotta meg. A hálóingemmel most nem vacakolt egyszerűen kettészakította. Perverz vigyor kúszott az arcára.

- Azóta sem nőttek semmit. De nem baj. - megnyalta ajkait - Most beérem ennyivel.

Szabad kezével kikapcsolta a melltartómat, mivel pánt nélküli volt könnyedén levette rólam, s lehajította a földre. Szemeivel végig pásztázta, majd megmarkolta fedetlen melleimet.

A könnyek eláztatták az arcom. Nem csak a megaláztatottságtól, hanem magától a ténytől is, hogy éppen J-Hope műveli ezt velem. Az a J-Hope, aki kihasznált, elhitette velem, hogy érez irántam valamit, utána meg a szemem láttára csókolt meg valaki mást. Az a J-Hope, aki azt mondta nem akar többé látni és elküldött. Most pedig mindezek ellenére meg akar...erőszakolni.

A fiút még a zokogásom sem hatotta meg. Szüntelenül masszírozta melleimet, néha erősebben megmarkolta, majd minden jel nélkül elengedte őket, s érdes nyelvével ingerelte tovább a bimbóimat. Keze lentebbi tájakra vándorolt. Ujját lassan végighúzta nyílásomon, majd egyre többször, s intenzívebben ismételte meg ezt a mozdulatot. Közben szájával továbbra is a melleimre tapadt.

Hirtelen eltávolodott tőlem, de csak annyira, hogy a pólójától megszabadítsa magát, majd a ruha segítségével bekötözte a számat, s tovább folytatta ezúttal két kézzel az izgatásomat. Csókolgatta testemet ahol csak érte, tenyerével a melleimet markolta, meredező férfiasságát hozzám nyomta és odalent tovább munkálkodott. Szégyellem beismerni, de sikerült neki. Diadalittas vigyorral a képén emelte fel ujjait, hogy jobban szemügyre vehesse.

- Csak nem felizgultál cica?

Próbáltam kiabálni, sikoltani, hogy eresszen el, de az anyagon keresztül, csak a halk nyöszörgésem jutott át.

- Tessék? - vonta fel a szemöldökét - Nem értettelek tisztán. Azt szeretnéd, hogy csináljam?

Eszeveszettül ráztam a fejemet, ám teljesen figyelmen kívül hagyta. Erős fájdalom hasított az alfelembe. Két ujjával tövig belém hatolt, s kíméletlenül mozgatta bennem őket. Zokogtam, könyörögtem, mind hiába.

Hirtelen kinyílt a kórterem ajtaja, s egy kerekesszéket toló alak lépett be rajta. Hope azonnal félbehagyott mindent, kikötözte a számat, felkapta magára a pólóját, betakart a takaróval, leült az ágyam mellé tolt székre, s úgy tett mintha mi sem történt volna.

- Lia szemszöge –

Suga végigtolt a kórház üres folyosóin, majd váratlanul megtorpant egy lépcső előtt, s furcsa arckifejezéssel nézett végig rajtam.

- Hogy vihetnélek fel? – kérdezte szerintem inkább csak saját magától.

Habozott egy darabig, végül a karjaiba vett és úgy indultunk fel. Fejemet izmos mellkasára hajtottam, hallottam szívverését, s éreztem bőrének melegségét. Bizsergés járta át az egész testemet. Arcomat egy pillanat alatt elöntötte a pír. Suga furcsa dolgokat vált ki belőlem. Nem elég, hogyha a közelemben van nincs egy értelmes gondolatom se, most már a puszta érintésétől elvörösödök.

Egyik kezével elengedett, de csak addig, míg kinyitotta az ajtót. Amint kilépett rajta megcsapott a hűs tavaszi szellő. Belekapott a hajamba, s meglengette hosszú sötét fürtjeimet. Az eget egyetlen felhő sem takarta, így a hold fénye bevilágította az egész éjszakai égboltot. A csillagok szinte ragyogtak. Gyönyörű látványt nyújtott.

Suga kisétált a tető szélére, óvatosan lerakott a földre, mellém ült, majd kezeit a derekamra helyezte, s az ölébe húzott. A lepkék azonnal táncra perdültek a gyomromban. A fiú a vállamra hajtotta a fejét, s karjait körém fonta. A szívverésem még gyorsabb fokozatra váltott. Azt hittem, ott helyben elájulok. Próbáltam másra terelni a gondolataimat, de nem sikerült. Folyamatosan Suga járt a fejemben. Élveztem minden egyes percet, amit vele eltöltöttem.

- Fázol? – suttogta a fülembe.

- Dehogy. – füllentettem, ám a következő pillanatban már szinte vacogtam.

- Látom – éreztem, ahogy mocorog alattam - , de azért ezt vedd fel magadra. – terítette a hátamra pulcsiját.

- Köszönöm. – motyogtam, mire Suga még szorosabban ölelt át.

- Megpróbálok minden nap bejönni hozzád. Azt szeretném, ha boldog lennél. Hisz ki tudja, hogy – elhallgatott, s tekintetét az égre szegezte.

- Meddig élek még. – fejeztem be helyette.

Egy hatalmas könnycsepp gördült végig az arcomon, s Suga karján ért földet. A fiú hüvelykujjával megtörölte könnyes szemeimet, felállt a földről, ismét a karjaiba vett, s adott egy forró csókot a homlokomra.

- Nem hagyom, hogy meghalj!. – a semmibe meredt, de tekintete elszánt volt.

- Én – nem tudtam mit felelni erre. Legszívesebben bőgtem volna örömömben és bánatomban is egyszerre. Sok-sok idő után ő az egyetlen, aki megdobogtatta a szívemet, s könnyeket csalt a szemembe.

- Nem mondj semmit! – mosolyodott el – Gyere, menjünk vissza a kórterembe mielőtt észreveszik, hogy eltűntél!

- Suga szemszöge –

Mikor fent ültünk a tetőn minden tökéletes volt. Lia, az elragadó mosolya és a ragyogó égbolt. Ott és akkor, nem sokon múlt, hogy meg ne csókoljam a lányt. Vissza kellett fognom magam, hisz alig ismerjük még egymást.

Bármennyire is akartam nem maradhattam vele tovább. A betegeknek alvásra van szüksége, ezért kénytelen voltam félbeszakítani ezt a gyönyörű éjszakát, és visszavinni az ágyába.

Lia egész úton szótlanul feküdt a karjaimban. Szemei a fáradtságtól le-lecsukódtak, ezért még jobban sietnem kellett.

A lépcső aljához érve áttettem Lia-t a tolószékbe, így gyorsabban haladtam. Hang nélkül nyitottam be a szoba ajtaján, s amint beléptem, megtorpantam.

J-Hope csapzottan és feszülten ült Mira ágya mellett, egyik keze a lányt teljesen befedő takaró alatt nyugodott. Érdekes arckifejezéssel nézett végig rajtam.

- Szia, Suga. Mi járatban? – nagyon gyanús angyali vigyorral fürkészett.

- Ezt én is kérdezhetném. Mit keresel te itt? Tudtommal épp nem vagy jóban Mira-val. – óvatosan, feltűnésmentesen közeledtem Hope felé. Kíváncsi voltam mi áll a különös viselkedése mögött.

- Suga – halk, rekedt hangon kiáltott mögülem Lia – Fáj! Hívd az orvost!

Megpördültem a tengelyemen és egyből rohantam a recepcióra. Már nem is érdekelt J-Hope. Lia egészsége fontosabb annál.

Az orvos ellátta Lia-t, majd hozzám fordult.

- Lia fulladásos rohamainak legtöbbször a hideg levegő az oka. Nem tudod véletlenül, hogy járt e kint a kisasszony? – felelősségre vonó hangjából, egyből rájöttem, hogy engem gyanúsít.

- Sajnálom uram, de nem tudok ilyesmiről. – füllentettem.

- Értem. Mindenesetre megkérném az urakat – nézett a még mindig Mira ágyánál üldögélő fiúra - , hogy hagyják el a kórtermet. Holnap ismét bejöhetnek látogatóba.

J-Hope feltápászkodott a székről és intett nekem is, hogy kövessem.

- Mira szemszöge –

A takaró alatt alig kaptam levegőt, főleg úgy, hogy Hope még rá is szorította tenyerét a számra. Suga hangját tisztán és érthetően hallottam. Mit keres ő itt ilyenkor? Nem érdekel. Minden hálám az övé. Ha ő nem nyit be ki tudja mi történt volna. Még belegondolni is rémes volt.

- Suga. Fáj! Hívd az orvost! – Lia hangjára vergődni kezdtem. Mit történt vele?

Nagy nehezen sikerült megszabadítanom magamat Hope kezétől és felülni, ám a fiú azonnal megragadt a hajamat, visszarántott magához, s a fülembe suttogott.

- Ha nem akarod, hogy a kicsi barátnődnek, netán Lia-nak baja essen – megnyalta az arcomat – nem beszélsz senkinek a kis kalandunkról.

Búcsúzóul még erőszakosan megcsókolt, nyelvével befurakodott a számba, érzékszervével simogatta, dörzsölte az enyémet, majd elvált tőlem, és mint aki jól végezte dolgát elterült a műanyag széken.

Leírhatatlanul utáltam. Ha mondjuk ezt, mielőtt elküldött, átvert és kihasznált teszi meg talán még élveztem is volna. De így? Undorodtam tőle. Jobban, mint eddig valaha.