-
Sz-e-r-e-t-l-e-k.
Megfagyott az
ereimben a vér. A szívverésem felgyorsult, nem hittem a fülemnek. Szemembe
könny szökött, s nem tudtam megfékezni őket. Pár pillanat múlva már patakokban
folytak lefelé az arcomon.
Jungkookot
tovább verték annak ellenére, hogy a fiú nem tudott ellenállni, csak
tehetetlenül tűrni a fájdalmas rúgásokat. Vezérük felemelt kezével jelzett
társainak. A támadók vették a lapot, s azonnal abbahagyták a fiú kínzását, majd
hátrébb álltak utat engedve főnöküknek.
- Még mindig
nem beszélsz? - a földön fekvő fiúhoz lépett, letérdelt mellé, majd megragadta
Kook fekete haját, mely összetapadt alvadt vérétől, s segítségével
hátrafeszítette a fejét. - Meg akarsz halni? Az is egy lehetőség, de szerintem
mindketten jobban járunk, ha elmondod, amit tudni szeretnék - közelhajolt a
füléhez és suttogva folytatta, így nem hallottam a végét.
Jungkook
kihívó, mindenre elszánt tekintete megváltozott, s helyébe mintha félelem
költözött volna. Halálra vált arccal tekintett egyenesen rám. Szólásra nyitotta
a száját, ám végül mégsem mondott semmit.
- Úgy tűnik
nincs más választásunk - nevetett fel a vezér - Ha te nem, majd talán a csinos
kis barátnőd elárulja, hol van az a féreg NamJoon.
- Hozzá ne
merj érni! - üvöltött fel JungKook még mielőtt eljuthatott volna a tudatomig,
ami az imént hangzott el.
- Akkor bökd
ki végre! Hol van az a szemét?! - a főnök visszafordult Kookhoz, s a lendületet
kihasználva még egyszer fejbe rúgta a fiút. JungKook egy métert repült arrébb,
háta nekivágódott az egyik mennyezetet tartó oszlopnak, s a szék, amihez még
mindig hozzá volt kötve darabokra tört az ütés erejétől. Remegve ülőhelyzetbe
tornázta magát, majd tekintetét ismét a vezető férfira szegezte. Szemében újra
elszántság tükröződött.
- Sosem fogom
elárulni a társaimat - hangja a helyzet ellenére teljesen higgadtan csengett.
A főnök egyik
arcizma megrándult, s ijesztő vigyorra húzta a szájat.
- Te akartad –
hátat fordított a fiúnak és fenyegető léptekkel indult el felém.
Rémülten
tekintettem körbe, ám a védekezésre semmilyen esélyt nem láttam. Kezeimet
hátrakötötték, a lábaimnak pedig abban a pillanatban semmi hasznát nem vettem
volna, így az egyetlen út, hogy elkerüljem az elkerülhetetlent, az volt, hogy
elmondom nekik, hol vannak a többiek. - A NamJoon valószínűleg valamelyikkőjük
valódi neve lehetett. Legalábbis erre következtettem. - Már csak pár méter
választotta el tőlem a vezért, mikor J-Hope valahonnan a hátam mögül
felkiáltott.
- Hé!
Húgyagyúak! Engem miért nem kérdeztetek meg? - a szemem sarkából éppen hogy
csak ráláttam a kötekedő fiúra, de ő mereven bámulta a főnököt – Elmondom, hol
van NamJoon. De cserébe ígérjétek meg, hogy rajta kívül senkinek -
körbepillantott a teremben - Ismétlem senkinek nem esik bántódása.
A főnök
töprengett egy rövid ideig az ajánlaton, majd jól láthatóan meghozta a
döntését. Intett két társának, hogy hozzák közelebb J-Hope-ot, amint ez
megtörtént kételkedve ingatta a fejét, s a fiú mellé sétált.
- Elárulnád a
társaidat? - kérdezte gúnyos hangon.
- Társaimat? Először
is, egyetlen emberről van szó. Másodszor pedig, - gyilkos tekintettel bámult a
vezetőre - NamJoon nem a társam!
Egy
pillanatra döbbenet ült ki a főnök arcára, ám ez hamar el is tűnt, helyébe
ismét a már megszokott önelégült vigyor ült ki.
- Ebben az esetben,
megegyeztünk - leguggolt Hope mellé - Nem bántok senkit, NamJoon kivételével.
Mondd el, hol van az a féreg és végeztünk is.
J-Hope
becsukta a szemét, hosszasan gondolkodott, majd nehezen ugyan, de rábólintott a
dologra.
- Itt van -
felnézett - itt az épületben. Velünk jött Sugáékért.
A főnök szeme
megvillant.
- Azt akarod
mondani, hogy mindvégig itt volt?! Míg én belőletek próbáltam kiszedni, hogy
hol van, ő végig az épületben tartózkodott?!
- Ahogy
mondod. Pontosabban a Keleti szárnyat kutatja át éppen, - biccentett az
említett irányba - de ez már részletkérdés. Én elmondtam, amit igértem. Most te
jössz!
- Nem
bántottam eddig senkit, és ha NamJoon tényleg ott van ahol állítottad, akkor
nem is fogok. Ez már csak azon múlik, hogy mennyire igaz, amit mondtál -
elfordult Hope-tól és magához hívta az emereit.
- Én és ti -
mutatott a teremben tartózkodó öt legméretesebb verőemberére - megkeressük
őket. A többiek itt maradnak és felügyelnek a foglyokra.
Amint kiadta
a parancsokat társai máris felfegyverkeztek, mely személyenként két fegyverből,
- a fajtájukat nem tudtam meghatározni - pár kisebb gránátból és egy ütött
kopott golyóálló mellényből állt. Némelyikük még baseballütött is magához vett.
Pár perc múlva teljes harci felszerelésben várták az újabb utasításokat.
A vezérük
ismertette velük a tervét, melyet valószínűleg menetközben talált ki. Ez gyors
észjárásra vallott, amit egyáltalán nem néztem volna ki abból a férfiból.
Körülbelül J-Hope-al lehetett egy magas. Fiatalabb volt társainál, ennek
ellenére feltétel nélkül követték a parancsait. Kifinomult, előkelő vonásainak
megfelelően, új fekete öltönyt viselt. Nem úgy festett, mint aki minden napját
egy elhagyatott gyárban tölti. Ha az utcán találkoznék vele inkább egy gazdag
üzletember elkényeztetett fiának nézném, mint egy veszélyes, mindenre kész
banda vezérének.
- Seung!
Ajánlom, hogy mire visszaérünk, mindenkit ugyanott találjunk, mint ahol most
vannak - JungKookra pillantott, s közben szeméből megvetés és gyűlölet áradt -
Azt a kölyköt is kösd ki valamelyik oszlophoz.
- Mira
szemszöge –
- Meddig
bolyongunk még itt? - szegeztem a kérdést Rap Monsternek már vagy húszadszorra,
ám a válasz most is ugyan olyan rövidre és tömörre sikerült, mint mindig.
- Ameddig meg
nem találjuk őket.
- Ha szabad
megjegyeznem-
- Téged mégis
mikor érdekelt, hogy mit szabad és mit nem? - vágott közbe a napszemüveges fiú.
- Rendben, de
ez most más. Féltem Liát és meg szeretném menteni.
- Én is
Sugát. De türelmesnek kell lennünk. Biztos vagyok benne, hogy JungKook
értesíteni fog, ha bármit találtak - feltűnés nélkül, bizonytalanul hátra
pillantott - Értesíteni fog. Mi pedig folytatjuk a keresést az épület ránk
kiosztott részében és nincs kifogás!
Komor
léptekkel haladt tovább, ismét csak a feladatra koncentrált.
Valahogy
furcsának találtam a viselkedését, mikor először találkoztunk erőszakosnak és
olyannak ismertem meg, akit magán kívül senki más nem érdekel. Azonban most
szöges ellentéte akkori önmagának. Lehet,
hogy rosszul ítéltem meg?
Rap Mon
kérésére tovább folytattuk a keresést, ám mint ez idáig, most sem találtunk
semmit. Elhagyatott szobákon és folyosókon haladtunk át. A félhomály miatt az
átlag tempónknál lassabban tudtunk csak menni. Ráadásul a rendetlenség, amit
hatra hagytak az itt dolgozók, mikor lezárták a gyárat, csak még jobban akadályozott
minket a kutatásban.
Bár Rap
Monster bizton állította, hogy Kook értesíteni fog, én még mindig kételkedtem
ebben. Mivel mi eddig nem találtunk itt senkit, minden bizonnyal a másik szárnyban
tartják őket fogva. Ám JungKookék még nem jelentkeztek, ez vagy azt jelenti,
hogy soha nem is voltak itt, vagy pedig azt, hogy történt velük valami. S ha ez
valóban így van, akkor a semmiért menetelünk itt a korom sötétben, inkább
azonnal vissza kéne mennünk, segíteni nekik.
És nekem
valamiért az az érzésem, hogy igazam van. Elég sok idő telt el az óta mióta
elválltunk, már JungKookék is biztosan átkutatták a Nyugati szárnyat és mivel
itt nem találtunk Liáékra, vagy ott kell lenniük vagy sehol. Abban az esetben
pedig az lenne a helyén való, ha lelépnénk innen végre és máshol folytatnánk a
keresést.
Halk léptek
zaja csapta meg a fülemet, ezzel kiszakítva gondolkozás menetemből.
Megtorpantam, s fülelni kezdtem hátha ismét meghallom őket, ám csalódnom kellett.
Kíváncsian Rap Mon felé fordultam, érdekelt vajon neki is feltűnt e. A fiú egy
pillanatig csak csendben várakozott, majd valószínűleg hallott valamit, mert az
arca megmerevedett, s a fal mellé intett bennünket.
Nem sokkal
később ő is csatlakozott hozzánk, s ekkor már beszélgetés foszlányokat is
sikerült elcsípnünk valahonnan a közelből.
A szívem
hevesen vert, féltem. Nagyon féltem. Nem azért, mert attól rettegtem, mi
történhet velem. Hanem a többiek miatt. Ha jól gondoltam és JungKookékat
tényleg elkapták vagy rosszabb, akkor mi vagyunk az egyetlenek, akik képesek
még tenni valamit.
Mindannyian
feszülten figyeltünk, Rap Mon mutatóujját a szája elé emelte, majd óvatosan
kinézett a fal biztonságot nyújtó fedezéke mögül, ám egyből meg is bánta.
Azonnal visszarántotta fejét, s arca mintha egy fokkal halványabb színt vett
volna fel.
Kétségbeeseten
tekintettem a fiúra. Szólásra nyitottam a szám, de Rap Monster gyorsabbnak
bizonyult nálam. Szorosan a számra tapasztotta tenyerét, majd a fülemhez
hajolt.
- Meg ne
szólalj - suttogta - Kérlek. Jelenleg mindannyiunk élete veszélyben forog.
A fiú
szemüvegéhez nyúlt, s óvatosan - mióta ismertem először - levette azt.
Elállt a
lélegzetem.
Rap Monster
szeme könnytől csillogott a félhomályban, mit bátran felvállalt előttünk.
Mereven bámult maga elé, miközben egy hatalmas csepp gördült végig az arcán, s
ért földet a koszos padlón.