25.rész

- Sz-e-r-e-t-l-e-k.

Megfagyott az ereimben a vér. A szívverésem felgyorsult, nem hittem a fülemnek. Szemembe könny szökött, s nem tudtam megfékezni őket. Pár pillanat múlva már patakokban folytak lefelé az arcomon.

Jungkookot tovább verték annak ellenére, hogy a fiú nem tudott ellenállni, csak tehetetlenül tűrni a fájdalmas rúgásokat. Vezérük felemelt kezével jelzett társainak. A támadók vették a lapot, s azonnal abbahagyták a fiú kínzását, majd hátrébb álltak utat engedve főnöküknek.

- Még mindig nem beszélsz? - a földön fekvő fiúhoz lépett, letérdelt mellé, majd megragadta Kook fekete haját, mely összetapadt alvadt vérétől, s segítségével hátrafeszítette a fejét. - Meg akarsz halni? Az is egy lehetőség, de szerintem mindketten jobban járunk, ha elmondod, amit tudni szeretnék - közelhajolt a füléhez és suttogva folytatta, így nem hallottam a végét.

Jungkook kihívó, mindenre elszánt tekintete megváltozott, s helyébe mintha félelem költözött volna. Halálra vált arccal tekintett egyenesen rám. Szólásra nyitotta a száját, ám végül mégsem mondott semmit.

- Úgy tűnik nincs más választásunk - nevetett fel a vezér - Ha te nem, majd talán a csinos kis barátnőd elárulja, hol van az a féreg NamJoon.

- Hozzá ne merj érni! - üvöltött fel JungKook még mielőtt eljuthatott volna a tudatomig, ami az imént hangzott el.

- Akkor bökd ki végre! Hol van az a szemét?! - a főnök visszafordult Kookhoz, s a lendületet kihasználva még egyszer fejbe rúgta a fiút. JungKook egy métert repült arrébb, háta nekivágódott az egyik mennyezetet tartó oszlopnak, s a szék, amihez még mindig hozzá volt kötve darabokra tört az ütés erejétől. Remegve ülőhelyzetbe tornázta magát, majd tekintetét ismét a vezető férfira szegezte. Szemében újra elszántság tükröződött.

- Sosem fogom elárulni a társaimat - hangja a helyzet ellenére teljesen higgadtan csengett.

A főnök egyik arcizma megrándult, s ijesztő vigyorra húzta a szájat.

- Te akartad – hátat fordított a fiúnak és fenyegető léptekkel indult el felém.

Rémülten tekintettem körbe, ám a védekezésre semmilyen esélyt nem láttam. Kezeimet hátrakötötték, a lábaimnak pedig abban a pillanatban semmi hasznát nem vettem volna, így az egyetlen út, hogy elkerüljem az elkerülhetetlent, az volt, hogy elmondom nekik, hol vannak a többiek. - A NamJoon valószínűleg valamelyikkőjük valódi neve lehetett. Legalábbis erre következtettem. - Már csak pár méter választotta el tőlem a vezért, mikor J-Hope valahonnan a hátam mögül felkiáltott.

- Hé! Húgyagyúak! Engem miért nem kérdeztetek meg? - a szemem sarkából éppen hogy csak ráláttam a kötekedő fiúra, de ő mereven bámulta a főnököt – Elmondom, hol van NamJoon. De cserébe ígérjétek meg, hogy rajta kívül senkinek - körbepillantott a teremben - Ismétlem senkinek nem esik bántódása.

A főnök töprengett egy rövid ideig az ajánlaton, majd jól láthatóan meghozta a döntését. Intett két társának, hogy hozzák közelebb J-Hope-ot, amint ez megtörtént kételkedve ingatta a fejét, s a fiú mellé sétált.

- Elárulnád a társaidat? - kérdezte gúnyos hangon.

- Társaimat? Először is, egyetlen emberről van szó. Másodszor pedig, - gyilkos tekintettel bámult a vezetőre - NamJoon nem a társam!

Egy pillanatra döbbenet ült ki a főnök arcára, ám ez hamar el is tűnt, helyébe ismét a már megszokott önelégült vigyor ült ki.

- Ebben az esetben, megegyeztünk - leguggolt Hope mellé - Nem bántok senkit, NamJoon kivételével. Mondd el, hol van az a féreg és végeztünk is.

J-Hope becsukta a szemét, hosszasan gondolkodott, majd nehezen ugyan, de rábólintott a dologra.

- Itt van - felnézett - itt az épületben. Velünk jött Sugáékért.

A főnök szeme megvillant.

- Azt akarod mondani, hogy mindvégig itt volt?! Míg én belőletek próbáltam kiszedni, hogy hol van, ő végig az épületben tartózkodott?!

- Ahogy mondod. Pontosabban a Keleti szárnyat kutatja át éppen, - biccentett az említett irányba - de ez már részletkérdés. Én elmondtam, amit igértem. Most te jössz!

- Nem bántottam eddig senkit, és ha NamJoon tényleg ott van ahol állítottad, akkor nem is fogok. Ez már csak azon múlik, hogy mennyire igaz, amit mondtál - elfordult Hope-tól és magához hívta az emereit.

- Én és ti - mutatott a teremben tartózkodó öt legméretesebb verőemberére - megkeressük őket. A többiek itt maradnak és felügyelnek a foglyokra.

Amint kiadta a parancsokat társai máris felfegyverkeztek, mely személyenként két fegyverből, - a fajtájukat nem tudtam meghatározni - pár kisebb gránátból és egy ütött kopott golyóálló mellényből állt. Némelyikük még baseballütött is magához vett. Pár perc múlva teljes harci felszerelésben várták az újabb utasításokat.

A vezérük ismertette velük a tervét, melyet valószínűleg menetközben talált ki. Ez gyors észjárásra vallott, amit egyáltalán nem néztem volna ki abból a férfiból. Körülbelül J-Hope-al lehetett egy magas. Fiatalabb volt társainál, ennek ellenére feltétel nélkül követték a parancsait. Kifinomult, előkelő vonásainak megfelelően, új fekete öltönyt viselt. Nem úgy festett, mint aki minden napját egy elhagyatott gyárban tölti. Ha az utcán találkoznék vele inkább egy gazdag üzletember elkényeztetett fiának nézném, mint egy veszélyes, mindenre kész banda vezérének.

- Seung! Ajánlom, hogy mire visszaérünk, mindenkit ugyanott találjunk, mint ahol most vannak - JungKookra pillantott, s közben szeméből megvetés és gyűlölet áradt - Azt a kölyköt is kösd ki valamelyik oszlophoz.

- Mira szemszöge –

- Meddig bolyongunk még itt? - szegeztem a kérdést Rap Monsternek már vagy húszadszorra, ám a válasz most is ugyan olyan rövidre és tömörre sikerült, mint mindig.

- Ameddig meg nem találjuk őket.

- Ha szabad megjegyeznem-

- Téged mégis mikor érdekelt, hogy mit szabad és mit nem? - vágott közbe a napszemüveges fiú.

- Rendben, de ez most más. Féltem Liát és meg szeretném menteni.

- Én is Sugát. De türelmesnek kell lennünk. Biztos vagyok benne, hogy JungKook értesíteni fog, ha bármit találtak - feltűnés nélkül, bizonytalanul hátra pillantott - Értesíteni fog. Mi pedig folytatjuk a keresést az épület ránk kiosztott részében és nincs kifogás!

Komor léptekkel haladt tovább, ismét csak a feladatra koncentrált.

Valahogy furcsának találtam a viselkedését, mikor először találkoztunk erőszakosnak és olyannak ismertem meg, akit magán kívül senki más nem érdekel. Azonban most szöges ellentéte akkori önmagának. Lehet, hogy rosszul ítéltem meg?

Rap Mon kérésére tovább folytattuk a keresést, ám mint ez idáig, most sem találtunk semmit. Elhagyatott szobákon és folyosókon haladtunk át. A félhomály miatt az átlag tempónknál lassabban tudtunk csak menni. Ráadásul a rendetlenség, amit hatra hagytak az itt dolgozók, mikor lezárták a gyárat, csak még jobban akadályozott minket a kutatásban.

Bár Rap Monster bizton állította, hogy Kook értesíteni fog, én még mindig kételkedtem ebben. Mivel mi eddig nem találtunk itt senkit, minden bizonnyal a másik szárnyban tartják őket fogva. Ám JungKookék még nem jelentkeztek, ez vagy azt jelenti, hogy soha nem is voltak itt, vagy pedig azt, hogy történt velük valami. S ha ez valóban így van, akkor a semmiért menetelünk itt a korom sötétben, inkább azonnal vissza kéne mennünk, segíteni nekik.

És nekem valamiért az az érzésem, hogy igazam van. Elég sok idő telt el az óta mióta elválltunk, már JungKookék is biztosan átkutatták a Nyugati szárnyat és mivel itt nem találtunk Liáékra, vagy ott kell lenniük vagy sehol. Abban az esetben pedig az lenne a helyén való, ha lelépnénk innen végre és máshol folytatnánk a keresést.

Halk léptek zaja csapta meg a fülemet, ezzel kiszakítva gondolkozás menetemből. Megtorpantam, s fülelni kezdtem hátha ismét meghallom őket, ám csalódnom kellett. Kíváncsian Rap Mon felé fordultam, érdekelt vajon neki is feltűnt e. A fiú egy pillanatig csak csendben várakozott, majd valószínűleg hallott valamit, mert az arca megmerevedett, s a fal mellé intett bennünket.

Nem sokkal később ő is csatlakozott hozzánk, s ekkor már beszélgetés foszlányokat is sikerült elcsípnünk valahonnan a közelből.

A szívem hevesen vert, féltem. Nagyon féltem. Nem azért, mert attól rettegtem, mi történhet velem. Hanem a többiek miatt. Ha jól gondoltam és JungKookékat tényleg elkapták vagy rosszabb, akkor mi vagyunk az egyetlenek, akik képesek még tenni valamit.

Mindannyian feszülten figyeltünk, Rap Mon mutatóujját a szája elé emelte, majd óvatosan kinézett a fal biztonságot nyújtó fedezéke mögül, ám egyből meg is bánta. Azonnal visszarántotta fejét, s arca mintha egy fokkal halványabb színt vett volna fel.

Kétségbeeseten tekintettem a fiúra. Szólásra nyitottam a szám, de Rap Monster gyorsabbnak bizonyult nálam. Szorosan a számra tapasztotta tenyerét, majd a fülemhez hajolt.

- Meg ne szólalj - suttogta - Kérlek. Jelenleg mindannyiunk élete veszélyben forog.

A fiú szemüvegéhez nyúlt, s óvatosan - mióta ismertem először - levette azt.

Elállt a lélegzetem.

Rap Monster szeme könnytől csillogott a félhomályban, mit bátran felvállalt előttünk. Mereven bámult maga elé, miközben egy hatalmas csepp gördült végig az arcán, s ért földet a koszos padlón.