10.rész

Félelmem egy kicsit sem enyhült, mikor megtudtam, hogy J-Hope az. Vergődni kezdtem. Legszívesebben kiabáltam volna, de a ragasztó megakadályozott benne. Így csak némán kapálóztam karjaiban, mert időközben eloldozta csuklómat, s felkapott.

Gyors léptekkel haladt az iskola kietlen folyosóin. Egy ismerős ajtón belépett, majd levágott egy ágyra. Felpattanni készültem, de Hope rám feküdt teljes súlyával. Két karomat fejem felett összefogta, s valami fémes kattanást hallottam. Feltekintettem. Kezeimet egy bilincs segítségével az ágytámlájához erősítette.

- Most mindenért megfizetsz. - perverz vigyorra húzta ajkait - Kölcsön kenyér visszajár.

Mikor megértettem mire utalt, sikítani, s vergődni kezdtem. Hiába. A szikszalag és a bilincs nem engedett. Csak annyit értem el vele, hogy a vas mélyen a húsomba vágott.

A felismeréstől, hogy az az idegbeteg mire készül, kicsordultak könnyeim.

J-Hope két kezével megragadta nadrágom, s egyetlen laza mozdulattal lerántotta rólam.

- Cuki bugyi. - tett gúnyos megjegyzést a kiscicákkal tarkított fehérneműmre. A megaláztatottságtól még jobban sírni kezdtem. A sós cseppek eláztatták arcomat. Csendben szenvedtem, míg az az állat kiélvezett minden egyes pillanatot.

Szétfeszítette lábaimat, majd a combom belső oldalát forró csókokkal lepte el. Egyre feljebb haladt. Rosszul eső bizsergés árasztott el. Igyekeztem elrántani lábamat szorításából, de nem engedett. Nedves nyelvével végig szántotta a csókok nyomát. Felkúszott rajtam, s a nyakamat puszilgatta tovább, néha-néha ajkai közé vette, s erősen megszívta bőrömet. Fogait belemélyesztette húsomba. Hangos nyögés hagyta el a számat. ( Már amennyire a ragasztó engedte.) A fájdalom elviselhetetlen volt. Ekkor Hope ujjai lejjebb vándoroltak a pólóm aljáig. Felgyűrte az anyagot egészen addig, míg melltartóm láthatóvá nem vált számára.

Becsuktam szemeimet. Látni sem akartam mit művel megint.

Nem távolította el a ruhadarabot. Azon keresztül markolta meg egyszerre mind a kettőt. Először lassan, majd egyre gyorsabban kezdte masszírozni melleimet. Arcán furcsa fintor jelent meg.

- Messziről nagyobbnak tűntek. - elengedett, s csalódottan nézett le rám - Ez most teljesen elvette a kedvem.

Feltápászkodott mellőlem, s engem is eloldozott. Felhúzott az ágyról, lábaim alig tartottak meg így kénytelen voltam Hope-ba kapaszkodni. Undorodtam tőle. El akartam futni, minél messzebbre, de nem tehettem. J-Hope szabad kezével megemelte arcomat.

- Ugye, hogy nem esett jól? Most már kvittek vagyunk.

Eltávolította számról a ragasztót. Erre a pillanatra vártam. Vadnyugati férfiakat megszégyenítően köptem képen a srácot.

Ijesztő kifejezést öltött az arcára. Megragadott, s a vállára kapott.

Gyors léptekkel haladt. Egy szót sem szólt, miközben én eszeveszettül ütöttem öklömmel a hátát. Tovább folytatta útját.

Váratlanul ledobott a földre és elsétált mellőlem. Vak sötétben tapogatóztam, a kiutat keresve. Hirtelen fény gyúlt a helyiségben. Eltakartam a szememet a nagy világosság elől.

J-Hope mögém lépett, s a hónom alá nyúlva felemelt a padlóról. Karjaiba vett, majd a terem közepe felé cipelt.

Megpillantottam egy medencét és mérhetetlen rettegés fogott el.

- Remélem, tudsz úszni! – vigyorgott rám.

Már épp szólásra nyitottam volna a szám, ám Hope gyorsabb volt. Meglendített, s belehajított.

A jéghideg víz szinte áramként ért. Kapálózni kezdtem.

Kis korom óta irtóztam a víztől. Ezért nem is nagyon akartam megtanulni az úszás mesterségét.

Körülbelül 5 éves lehettem, amikor a szüleimmel egy hajókirándulásra mentünk. Minden tökéletes volt, ám kis idő elteltével sötét felhők kúsztak az égre. Hatalmas vihar kerekedett, s a hajónk elsüllyedt. Aznap elveszítettem édesanyámat és a testvéremet. Örökre kizártam az életemből a vizet és a hozzá kapcsolódó dolgokat. Így az úszást is.

Elmerültem és egyre lejjebb süllyedtem. A levegőm elfogyott, s vízzel telt meg a tüdőm.

Ekkor J-Hope erős karjai fonódtak körém, felrángatott a felszínre, majd szorosan magához ölelt.

- Miért nem szóltál, hogy nem tudsz úszni, te hülye! – üvöltött rám, mikor ismét oxigénhez jutottam.

- Nem…hagytál…rá…lehetőséget.

- De én megkérdeztem! – védekezett. Még mindig mellkasához szorított, így még kevésbé kaptam levegőt.

- El…engednél? – nyöszörögtem.

- Soha! – hangja határozott volt és éles, ám kicsit enyhített a szorításon.

- Köszönöm. – mosolyodtam el.

J-Hope is elvigyorodott.

- Vízben, ilyen közelségből egész nagynak érzem őket. – utalt melleim méretére.

- Hülye perverz! – ellöktem magam tőle, de egyből meg is bántam. Gyorsan visszakapaszkodtam a nyakába.

- Gyere, menjünk ki mielőtt megfázunk. – óvatosan kievickélt velem a partra. Odasétált egy újvágású szekrényhez, kivet belőle egy törölközőt és magára terítette.

- Van még egy? – kérdeztem halkan, még mindig a földön kuporogva.

- Nincs. – felelte, s tovább törölgette fekete frizuráját. Kiöltöttem rá a nyelvemet, majd sértődötten hátat fordítottam neki. Jó erősen hozzám vágta a víztől tocsogó törölközőjét.

- Kösz…- morogtam.

Mikor végre sikerült viszonylag szárazra törölnöm magamat, Hope mellém lépett, s meglengette orrom előtt az ismerős fémbilincset.

- Mit akarsz megint? – nyeltem nagyot.

- Most semmit. – mosolyodott el. Ismét a csuklómra csatolta az eszközt, azonban a másik felét a sajátjára tette fel. – Többet nem szöksz meg.

- Ébresztő! A hasadra süt a nap. – suttogta valaki a fülembe.

- Csak még egy kicsit hagy aludjak. – nyöszörögtem és megpróbáltam a takarómba bújni.

- De hát már 11 óra van! Kelj fel! – pöckölt orron a mellettem szuszogó illető.

Lassan kinyitottam a szememet, s J-Hope mosolygós arcával találtam szembe magam.

- Jézusom! – teljes erőből lelöktem az ágyról, de sajnos megfeledkeztem a bilincsről, mely miatt kénytelen voltam Hope mellett aludni. Hangos puffanással értünk földet. Két kezemmel még időben kitámasztottam magam, elkerülve, hogy lefejeljem az alattam fekvő vigyorgó fiút.

- Jó reggelt! – nevetett rám.

- Ti meg mit műveltek? – lépett mellénk Suga.

J-Hope válaszképp felemelte összebilincselt végtagjaink.

- Á, már mindent értek! – röhögött a srác, majd felsegített minket a padlóról. – Jungkook elment a másik csajjal kajáért. Valószínűleg elhúzzák az időt, így estig nem jutunk ételhez. – biggyesztette le ajakit.

- Túléljük! – intette le Hope – Na, de most –

- JiNa elment Jungkook-al?! - szakítottam félbe - Az nem lehet! Ki tudja mit fog vele tenni az a kiéhezett vadállat!

A fiúk hangos vihogásba kezdtek.

- Jungkook, kiéhezett? - kezdte Hope.

- Vadállat? - fejezte be Suga.

- Az a srác még csak 17 éves! - csatlakozott hozzánk Jimin - A légynek se tudna ártani.

Már a hasukat fogták a röhögéstől.

- De, várj! Ki az a JiNa? - komolyodott el Suga.

- A barátnőm, te hülye!

- Nektek van nevetek is? - J-Hope jót röhögött a saját elcseszett viccén. - És megtudhatnám a tiéd? - olyan közel hajolt hozzám, hogy szinte éreztem forró leheletét a bőrömön.

- Soha! - toltam el magamtól.

- Akkor cicának foglak hívni. - biccentett az alsó fertájam felé.

- Baszódj meg! - fordítottam hátat neki.