12.rész

Jungkook azonnal elengedett, s a hang forrása felé fordult. Én is követtem a példáját.

Egy nálam valamivel idősebb gyönyörű lány állt előttünk. Festett, hullámos szőke haja lágyan omlott a vállára. Tökéletessége már szinte szúrta a szemem.

- Rég találkoztunk. – mosolygott Kook-ra. – Mi történt veletek? A robbanás óta nem hallottam felőletek.

A lány közvetlensége fúrta az oldalam. Jungkook látszólag megdöbbent a hirtelen találkozástól, ám hamar feldolgozta a dolgokat, s beszélgetni kezdtek.

Én meg csak álltam ott, mint valami kívülálló. Jobbnak láttam, ha otthagyom őket és a vizet csodálom tovább, hagy folytassák csak a bájcsevegést, de Jungkook megragadta a karom és visszatartott.

- JiNa, hadd mutassam be neked Hana-t. A robbanás előtt egy iskolába jártunk. Nagyon jó barátom. J-Hope-al is járt, de szakítottak pont a katasztrófa napján.

Egy apró megnyugvásféleség suhant át rajtam. Tehát csak a barátja.

- Örülök a találkozásnak, JiNa. – nyújtotta frissen lakozott kezét.

- Én is… - erőltettem mosolyt az arcomra, amit inkább neveztem volna vicsorgásnak.

Kézfogás után Hana egyből Kook-hoz fordult.

- J-Hope jól van? Ugye nem esett baja! – nyávogta.

- Él és virul. - dünnyögte Jungkook. Hiába a fegyverszünet, Kook még mindig nem igazán kedveli Hope-ot.

- Lehetne, hogy esetleg – dülöngélni kezdett, s a földet pásztázta szemeivel, akárcsak egy 8 éves. - láthassam?

- Ha nagyon ragaszkodsz hozzá, felőle –

- Köszi! – ugrott a nyakába, félbeszakítva ezzel a fiú mondandóját.

Lehet, hogy csak egy barát, de ott helyben meg tudtam volna fojtani.

- Mira szemszöge –

Elég sok időt tölthettünk együtt, mert a nap épp lenyugodni készült. Életemben nem éreztem még olyan jól magam, mint a mai nap folyamán. Bár rosszul indult, de a vége fantasztikus lett. Soha sem fogom elfelejteni.

J-Hope-al kéz a kézben sétáltunk az elhagyatott síneken. Mindent elmesélt a robbanásról és az az utáni időkről is. Az ő szemszögéből még borzasztóbb volt az egész. Főleg, hogy a fiút, akit Rap Monster megölt, Hope a legjobb barátjának tekintette.

Ezt követően én is elregéltem neki a saját unalmas életem. Mikor elmondtam neki édesanyám és testvéreim halálát, bocsánatot kért a medencés dologért. Meglepődtem. Nem hittem volna, hogy ő olyat is tud.

- Lassan haza kéne mennünk… - pillantott fel az égre– Esteledik…

- Nem baj. – nem akartam, hogy vége szakadjon a csodás kirándulásunknak. Még nem.– Éjjel is simán eljutunk a suliig, nem?

- Csukott szemmel is megtalálom a koleszt. – fülemhez hajolt, s suttogóra fogta – De szerintem most induljunk, feltéve, ha nem szeretnél zombi kaja lenni.

Szívverésem kétszeresére gyorsult. Rémülten néztem fel a nálam egy fejjel magasabb fiúra. Hope az arckifejezésem láttán, halkan felnevetett.

Ujjaival lágyan megemelte a fejem. Így szánkat, szinte csak pár centi választotta el egymástól. Fekete szemeivel engem fürkészett. Pár másodpercig habozott, majd megéreztem ajkait az enyémen. A gyomromban pihenő lepkék táncra perdültek, s tűzijátékot láttam magam előtt. Leírhatatlan érzés kerített hatalmába. Óvatosan visszacsókoltam. Hope közelebb húzott magához, kezeit a csípőmre helyezte és nyelvét becsúsztatta számba. Érzékszerveink egymást kényeztették. Karomat a nyakába fűztem. Csodálatos volt. A csókunk megkoronázta a napot.

- Most…már –eltávolodott, de még mindig ajkaimat falta – haza…kéne…menni… - lihegte.

- Siessünk! – semmi kedvem nem volt ismét összefutni azokkal a gusztustalan szörnyekkel, így Hope-ot magam után húzva elindultam haza.

- Hopi!!! – sikította egy szőke lány, amint beléptünk a szobába. Mind a ketten megtorpantunk a küszöbön.

- Hana? Te meg mit keresel itt?! – tántorodott hátra a fiú, mikor a lány a nyakába ugrott.

- Téged, Hopi-nyuszi! – gügyögte.

Felfordult a gyomrom tőle. Ki ez a csaj? És mit akar Hope-tól? 

Hagytam szenvedni a fiút, helyette inkább körbenézetem a szobában.

Szinte mindenki jelen volt, kivéve Rap Monster-t. Jungkook és JiNa kézen fogva ültek az egyik emeletes ágyon. A többiek meg vagy a földön terültek el, vagy egy szivacson.

Jungkook és JiNa?! 

Egyenesen Kook-hoz rohantam, ezzel kimentve Hope-ot Hana öleléséből. A bilincs ugyan is még mindig ott éktelenkedett a csuklónkon.

- Te! – rémülten tekintett rám – Ugye nem bántalmaztad JiNa-t semmilyen módon?!

Barátnőm halkan felkuncogott.

- Nyugi Mira. Nem tett semmit. – ölelt át. Válla fölött gyilkos pillantást vetettem Jungkook-ra.

Suga hangja törte meg a csendet.

- Na, most, hogy végre mindenki megérkezett-

- Rap Mon nincs itt! – vágott a fiú szavába Jimin.

- Őt most hagyjuk… - habozott – Mivel Hana újra köztünk van, úgy gondoltam tarthatnánk egy üdvözlő partit neki! – háta mögül előhúzott egy üveg bort, s a magasba emelte.

A srácok hatalmas tapssal jutalmazták a remek ötletet. V a szekrényből előhalászott pár poharat és néhány piával telt palackot.

- Ma jól berúgunk! – kiáltotta Jimin.

- Gyere, cica. – húzott ki a teremből Hope.

- Mira! – morogtam.

- Mindegy! Pisilnem kell! – gyorsabb tempóra váltott.

Nem bírtam ki, hogy el ne röhögjem magam.

- Akkor siessünk! – nevettem.

- Nagyon vicces vagy… - dünnyögte, s benyitott a mosdóba. – Várj meg kint! – utasított és már csukta volna be az ajtót, de kitámasztottam.

- Mégis, hogy gondoltad? – felemeltem összebilincselt kezeinket.

- Basszus… - szinte hallottam agykerekei kattogását – A karod bejöhet. – vigyorgott rám.

Remek ötlettel állt elő. A testem kint, a karom bent. Az ajtót addig hajtotta be, míg a kezemnek neki nem ütközött. Fantasztikus.

Már egy ideje csend honolt a vécében. Kezdtem aggódni.

- J-Hope? – szólítottam meg halkan.

Semmi válasz.

- J-Hope, jól vagy? – hangom most erőteljesebb volt, de megint semmi.

Benyitottam. A szívem majd kiugrott a helyéről. Még időben sikerült befognom a számat, hogy eltompítsam a sikításomat, bár így is elég hangosra sikerült.

Hope röhögve vette le arcáról a Zombi maszkot.

- Szerinted ez jó vicc volt?! – ütögettem szabad kezemmel a mellkasát.

- Nekem tetszett. – közel húzott magához, s egy puszit lehelt az ajkaimra – Látnod kellett volna a fejedet. – vigyorodott el.