11.rész

- JiNa szemszöge -

- De éhes vagyok!

Jungkook kiáltására kipattantak pilláim.

- Akkor menj és hozz kaját! - mutatott a kijárat felé Jimin.

- Miért megint én?!

- Mondjuk azért, mert te vagy a legfiatalabb köztünk. - nevetett V.

- De... - habozott Kook - félek egyedül...

A szobában tartózkodó fiúk röhögésben törtek ki. Akaratlanul az én arcomon is megjelent egy halvány mosoly elnézve szegényt. Megesett rajta a szívem. Ahogyan ott állt tanácstalanul és teljesen zavarban. Ami persze újdonsült társait teljesen hidegen hagyta.

- Majd V veled megy és fogja a kezed! - veregette meg az említett fiú hátát Jimin.

- Hülye vagy? Dehogy megyek! - vihogott tovább.

- Rohadjatok meg! - fordított hátat nekik sértődötten Kook. Elindult az ajtó felé, ám félúton megtorpant Sarkon fordult, s egyenesen felém sietett. - Gyere velem te! - meg sem várta a válaszom. Azonnal eloldozta kezeimet, állásba rántott, majd alaposan végigmért.

- Ilyen ruhákban nem mehetsz emberek közé. - Jimin-ékhez fordult - Nincs esetleg valami felesleges göncötök, amit ráadhatnék? - mutatott a képembe.

Elismerem, tényleg nem volt épp valami tiszta az öltözékem. A zombi támadások okozta szakadások, sárfoltok ott éktelenkedtek a ruhámon. Úgy néztem ki, mint aki túlélt egy atomrobbanást.

- Adj neki te, hisz mint tudjuk, te öltözködsz a legnőiesebben közöttünk. - a fiúk láthatólag nagyon élvezték a legfiatalabb szekálását, azonban Kook egyre idegesebb lett.

- Basszátok meg, ennyire utáltok?! - kiáltotta a dühtől vöröslő fejjel.

- Nyugi. - ölelte át vállát a szobába belépő Suga - Mi szeretünk téged. - Jungkook hitetlenkedve nézett a nála alacsonyabb, barnahajú srácra. - A lányos stílusod ellenére is. - fejezte be mondandóját Suga.

Mindenki éktelen röhögésbe kezdett. Halkan én is felkuncogtam, de azonnal abbahagytam, mikor Kook szidó pillantást vetett rám.

- Hagyjatok békén! – hámozta ki magát Suga öleléséből. – Gyere! – ragadta meg karom. Ujjait az enyémre kulcsolta, s elindultunk kifelé. Bizsergés járta át egész testem, mikor felfogtam, hogy most épp kézen fogva sétálunk.

A szobából még kiszűrődött a fiúk füttyögése.

- Mindent bele Kook!

- Hova megyünk? – kérdeztem pár kínos, perc elteltével.

- Kapsz valami ruhát, aztán ki. – erősebben fonta össze ujjaink – Az elzárt területen kívülre.

Riadtan pillantottam rá.

- Nem félsz, hogy elszökök?

- Bízom benned. De azért… - felemelte összekulcsolt kezeinket – Nem fogom elengedni, míg haza nem érünk.

- Tessék. – rakott szabad karomra pár szépen hajtogatott ruhát. – Vedd fel ezeket!

- Itt? – bólintott – Előtted?

Édesen elnevette magát.

- Öltözz a vécében. – kihúzott a régi szobájukból, s az ismerős mosdó felé vezetett.

Megállt, majd a toalett felé intett. Gyorsan befutottam, már csuktam volna be az ajtót, ám Kook kitámasztotta a lábával.

- Többet nem mész be ide egyedül. – bejött utánam és becsukta maga mögött a kijáratot. Betolt az egyik fülkébe. – Siess! Nem érünk rá egész nap.

Magamra kaptam a bő férfiruhákat, a régieket pedig a földön hagytam. Kiléptem, s Jungkook hatalmasra nyílt szemeivel találtam szembe magam.

- Te…nagyon…aranyosan…festesz. – makogta. Teljesen belevörösödtem. Feltűnésmentesen próbáltam eltakarni arcomat, de Kook észrevette. Kivillantotta rám tökéletes fogsorát. Legszívesebben ott helyben elolvadtam volna. Valami megváltozott. Már másképp tekintettem az előttem mosolygó fiúra.

- Menjünk, mert holnapra se végzünk a vásárlással. – ismét összefonta ujjainkat.

- Mira szemszöge –

- Ha befejezted a duzzogást akár indulhatnánk is, cica. – suttogta fülembe Hope.

- A nevem Mira! Oké?! Fejezd be a cicázást!

- Mira? Nekem a cica jobban tetszik. – vigyorgott rám – Na, akkor menjünk. – vonszolt a kijárat felé.

- Már megint hova? – szabad kezemmel megpróbáltam leszedni a Hope-al összeköttető bilincset magamról. Sikertelenül.

- Tetszeni fog, hidd el. – ellentmondást nem tűrően húzott tovább maga után.

Óráknak tűnő gyaloglás után. J-Hope megállt, s egy növényekkel gazdagon beszőtt ösvény felé mutatott.

- Itt vagyunk!

- De – kezdtem volna, ám közbevágott.

- Ne! Majd véleményt mondhatsz, miután láttad ezt. – óvatosan tolni kezdett maga előtt. Elállt a lélegzetem.

Lábam alatt régi vasúti sín kígyózott, körülötte mindenhol élénkzöld virágok tarkították az amúgy kopár talajt. A különböző fák és cserjék alagutat alkottak felettünk. Fantasztikus látványt nyújtott.

- Ugye milyen gyönyörű? – Hope szemei szinte ragyogtak, miközben a tájat figyelte.

Ezt az oldalát most láttam először, de ez az énje jobban tetszett, mint a bunkó, perverz J-Hope.

- Az. – őszinte mosoly ült az arcomra. Kellemes érzéssel töltött el ez a hely és (Be kellett vallanom magamnak.) J-Hope társasága is.

Bizsergés árasztotta el egész testem, mikor Hope ujjait az enyémre kulcsolta. Az agyam hevesen ellenkezett volna, de szívem ebben a helyzetben egészen mást diktált. Magam sem tudom, hogy miért tettem, de hagytam neki. Rábíztam magam. Nem rántottam el a kezem.

- JiNa szemszöge –

Jungkook nem nagyon válogatott. Az első ehető dolgot, amit meglátott bele is tette a kosarába. Az árával mit sem törődve.

- Kook…biztos, hogy pont a legdrágábbat kell megvennünk? – karjába kapaszkodtam, s megpróbáltam visszatartani, nehogy továbbhaladjon, és megint vaktában dobálgassa bele a holmikat a kosarunkba.

- Akkor válassz te. Én nem értek ehhez. – dobta vissza a felvágottat.

- Majd segítek. – bíztatóan rámosolyogtam, s most én kezdtem el vezetni őt.

Viszonylag sokáig tartott a bevásárlás, mert Jungkook-nak sose felelt meg az, amit épp venni akartam. Hosszas kínlódás után ugyan, de végre megegyeztünk és elindultunk a megpakolt kosárral a kasszához.

- JiNa…A farzsebemben van a pénztárcám… - sütötte le szemeit Kook.

- Vedd elő, én addig megfogom. – nyújtottam szabad kezem a kosárért.

- Én is alig bírom el. Szedd ki te. – arca egy árnyalattal vörösebb színűvé vált.

- Hogy…mi? – hatalmasat nyeltem.

Szívem hevesen vert. Csigalassúsággal nyúltam nadrágja felé. Becsúsztattam kezemet a szűk farmerzsebbe, majd óvatosan kihúztam a pénztárcát.

- Tess-ék – megcsuklott a hangom.

Kínosan éreztem magam. Legszívesebben elástam volna magam a föld alá szégyenemben.

- Fizetnél is? – Jungkook is hasonló helyzetben volt, mint én. Ez egy kicsit megnyugtatott.

Kiléptünk a bolt kapuján. A nap már lemenni készült, s egyre több fiatal merészkedett ki az utcákra szórakozni. Az esti fényeket sorjában kapcsolták fel. A gyerekekért megjöttek szüleik a játszótérre, hogy onnan hazavigyék őket. A szerelmes párok kézen fogva sétálgattak a Banpo hídon.

Mikor általános iskolás voltam én is gyakran álmodoztam róla, hogy egyszer majd ott fogok sétálni kéz a kézben valakivel, aki a világnál is többet jelent számomra. Nem csak azért, mert ezt tartom a világ egyik legcsodásabb helyének, hanem azért is, mert édesapám itt kérte meg anyukám kezét.

Akaratlanul a híd felé kanyarodtam. Jungkook meg is lepődött.

- Fel akarsz menni oda? – zárkózott fel mellém.

- Én… - bizonytalanul a fiúra pillantottam, mire ő kedvesen rám mosolygott, s egy amolyan „felőlem” félét biccentett.

Azonnal futásnak eredtem, Kook még mindig fogta a kezemet, így őt is magammal húztam.

Végre ott állhattam ahol mindig is szerettem volna. Azzal az emberrel, aki ebben a pillanatban sokat jelent nekem.

A híd korlátjához siettem. Látni akartam a vízen játszó színes fénycsíkokat. Fantasztikusan szép volt. Mindig is ilyennek képzeltem el.

Váratlanul Kook elengedte a kezemet, karjait derekam köré fonta, s fejét a vállamra hajtotta.

- Gyönyörű. – suttogta – Akár csak te. – forró csókot lehelt az arcomra.

Beleborzongtam gyöngédségébe. Ölelésével és közelségével tökéletessé tette a pillanatot.

- Jungkook? – egy női hang törte meg a varázst.