5.rész

Rap Monster-ék „területe” valamivel rendezettebb volt, mint Suga-éké. Náluk emeletes ágyak helyett, csak szivacsok és hálózsákok voltak. A földet is kevesebb üvegszilánk fedte, és itt-ott amott még fel is sepertek. Nem tudom melyik srác ilyen tisztaság mániás, de örök hála neki, amiért nem kellett a mocsokban ülnünk. A fiúk odakísértek minket a (kicsit ramaty állapotban lévő) radiátorokhoz, majd lenyomtak a földre közvetlen előttük. Mon jó erősen hátrakötötte a kezeimet, még csak megmozdítani sem tudtam. Jungkook valamivel kedvesebben bánt JiNa-val, aminek kimondottan örültem. Egy hosszú, vastag lánccal a lábunkat is rögzítették.

- Én visszamegyek a srácokért. Kook, te vigyázz rájuk! – Rap Mon sietős léptekkel távozott. Kínos csend alakult ki közöttünk. JiNa a földet vizsgálta, Kook pedig minket. Én a plafont találtam nagyon érdekesnek. Nagyjából egy fél órán keresztül lehettünk így, mikor az ajtó kivágódott és két nevetgélő, ütött kopott srác lépett be rajta. Az egyik szőkés hajkoronát, míg a másik barnát viselt. Ők voltak azok korábbról. Akik földre kényszerítettek még a tegnapi nap folyamán. Most azonban az arcukat apró horzsolások, és mély vágásszerű hegek fedték. Nem tudtam, hogy sajnáljam, vagy inkább szánjam őket.

A szőke kócos hajú odasétált egy viszonylag egyben maradt szekrényhez, majd az egyik fiókból elővett egy kis dobozt, melyen egy szép piros kereszt díszelgett.

- Héj V! Nekem is passzolj egy – itt szünetet tartott a barna hajú és elgondolkozott – jó sok sebtapaszt!

- Dobom! – kiáltotta a szőke, név szerint V. Majd mind a két srác helyet foglalt egy szivacson. Ebben a pillanatban Monster is belépett a szobába.

- Azonnal engedjetek el! – kiáltotta hirtelen JiNa. Amióta ismerem nem tett még ehhez foghatót. Nyakán kidagadtak az erek, arca feszült volt. Szó szerint megijedtem tőle. Elködösült a tekintete. Arckifejezése megváltozott. Tudtam. JiNa hihetetlenül félt. Ezért kiabált, csak nem számolt azzal, hogy csak ront a helyzeten. Ha az ember retteg bármire képes és nem gondolkozik. Én is reszkettem, minden idegszálam megfeszült. Vártam, hogy mi fog történni.

Rap Monster JiNa-ra tekintett. Semmit nem lehetett leolvasni az arcáról. Merev léptekkel közeledett barátnőm felé. Minél közelebb került annál inkább ökölbe szorult a keze. Előre sejtettem, hogy mi fog történni. Meg akartam védeni, de mivel ki voltam kötve nem láttam rá lehetőséget. Segítségkérően körbepillantottam. V és a barna hajú haverja a sebeiket látták el oda se figyelve az eseményekre. Jungkook feszülten ült egy ágybetéten. Semmi oka nem lenne arra, hogy segítsen JiNa-n. Rap Monster-t már csak egyetlen lépés választotta el áldozatától. Hiába kiabáltam volna. Csak ugyan arra a sorsra jutottam volna, mint JiNa. Becsuktam a szememet, mert látni sem akartam.

Hangos csattanás hallatszott. Éreztem, hogy ez fog történni. Félve nyitottam fel pilláim. Rettegtem, hogy milyen látvány fog fogadni.

Kellemeset csalódtam. Egyetlen halványpiros tenyérlenyomat éktelenkedett JiNa arcán. Előtte pedig már nem Monster állt hanem Kook. Kifejezéstelen arccal. Valamiért megmentette JiNa-t. Elég sajátos módszer, de megvédte.

- Nyugodj meg! És ne üvöltözz! Nem tudhatod milyen veszélybe sodortál most minket! – sarkon fordult és kivonult.

Az este hamar eljött. JiNa a délutáni incidens után meg sem szólalt. Ült és bámult maga elé. Lassan mindenki visszajött. Csak Jungkook hiányzott. Kint már igen csak sötét volt, ám most egyetlen felhő sem takarta az eget. Tökéletesen látszottak a csillagok. A hold is szépen bevilágította a teret.

- Én felügyelek a foglyokra! – lépett be a szobába Kook.

A bandatagok kérdőn pillantottak rá.

- Te vagy a legfiatalabb és parancsolgatsz? – húzta föl az orrát Mon.

- Igen. – Jungkook hangja olyan határozott volt, hogy még a vezető sem mert belekötni.

- Gyerünk srácok! – szólt oda V-éknek – Ma mi járőrözünk.

Jungkook kivételével mindenki távozott a szobából.

Azt hittem van valami oka annak, hogy ő akar ránk vigyázni, de tévedtem. Csendben elfeküdt az egyik matracon, majd lehunyta a szemét.

- A lámpát lekapcsolod? – kérdezte halkan JiNa.

- Minek? – fordult oldalra Kook, hogy barátnőm szemébe nézhessen.

- Mert, én nem tudok fényben aludni. – felelte alig hallhatóan.

Jungkook mérgesen feltápászkodott és elvánszorgott a lámpa kapcsolójáig. Csodálkoztam, hogy van még működő dolog ebben az iskolában.

Jó erősen rávágott és a fények kihunytak. Már csak a hold világított be a törött ablakok poros üvegén.

- Most már tudsz aludni? – gúnyolódott a srác.

- Igen. – adott kielégítő választ JiNa.

- Örülök. – Kook ismét lefeküdt, de most el is szundított. Itt a remek alkalom!

Barátnőmre néztem, remélvén neki is feltűnt a szökés esélye, de nem. Már ő is húzta a lóbőrt. Remek. Az egyetlen lehetőségünket is elhalasztottuk. Csalódottan lehajtottam a fejemet. Mégis hogyan fogunk haza jutni? Otthon már biztosan aggódnak értünk. Talán már a rendőrség is a keresésünkre indult, de mégis kinek jutna eszébe, hogy két tizenéves lány az elzárt területre merészkedett? Senkinek. Ha nem találunk ki valamit talán örökre itt ragadunk.

Hosszú, vékony ujjak befogták a számat. Szívverésem a kétszeresére gyorsult. Eszeveszettül vergődni kezdtem, mire a szorítása erősödött.

- Nyugodj meg! Csak én vagyok az, J-Hope. – suttogta a fülembe.

Mondhatom nagyon megnyugtatott. Tőle is legalább annyira tartok, mint Monster-től.

- Mit akarsz? – hangom alig szűrődött ki Hope erős tenyere mögül.

- Elvinni.

- És JiNa-val mi lesz? – néztem alvó barátnőmre.

- Egyszerre csak egyikőtöket tudom elvinni. – biccentett a lábunkon lévő vasláncra – Utána visszajövök azért is, akit itt hagytunk, de ezt nem garantálhatom. Addig bármi történhet. – komor arccal bámult kifelé az ablakon.

- Induljunk! – kikötötte a kezemet és már emelne is fel.

- Várj! Meg kell beszélnünk JiNa-val! – tiltakoztam.

- Minek? – elengedett – Siessetek!

Megböktem barátnőm vállát, mire lassan kinyitotta a szemét. Kérdőn rám pillantott, ezért elmagyaráztam neki a helyzetet.

- És mi van akkor, ha valami történik, és nem tud visszajönni értem? – mérte végig Hope-ot.

- Itt maradsz Monser-ékkal. – arca még mindig higgadt volt, de látszott rajta, hogy bármelyik pillanatban elveszítheti a türelmét.

- Figyel Mira! – fordult hozzám JiNa – Ha itt maradok. Bármi történjék is holnap délben – suttogásra váltott – az ebédlőben találkozunk, és végre megszökünk innét. Egyedül könnyebben le tudsz lépni J-Hope-éktól. Meg tudod csinálni! Bármi áron ott kell lenned! Megértetted? – JiNa halál komolyan pillantott rám.

Válasz helyett csak bólintottam.

- Hope! Mehetünk! – súgtam oda neki.

Két kezét a csípőmre tette, majd egy laza mozdulattal a vállára kapott.

- Végre. Mi tartott ilyen sokáig? – elindultunk a kijárat felé. Utoljára még visszanéztem JiNa-ra. Ott ült egyedül a sötétben, nélkülem. Hatalmas lelkiismeret furdalásom támadt.

- Csak megbeszéltük, hogy melyikünket vidd el először. – válaszoltam, majd lehunytam a szememet és hagytam, hogy Hope oda cipeljen, ahol távol vagyok JiNa-tól. Nem tudom miért mentem vele. Pedig ott is ugyan úgy rosszul bántak velem, ha nem rosszabbul. Talán Monster miatt. Attól az embertől mindig kiráz a hideg.

Mikor megérkeztünk ledobott az emeletes ágy lábához és jó erősen odakötözött. (Miért is gondoltam, hogy másképp lesz.) Elsétált mellőlem, majd egy baltával a kezében tért vissza. Lefagytam. Megemelte, s lecsapott vele. Lepillantottam. Az eddig lábamon éktelenkedő láncot kettévágta és elhajította.

- Indulok vissza. Meg ne próbálj lelépni! – szúrós pillantást vetett rám.

- Ne félj, nem fogok! – fordultam el tetetett sértődéssel.

A fiú már az ajtóban állt, mikor hangos sikítás hallatszott. Egy női hang. Egy ismerős hang. JiNa. Azonnal futottam volna a hang irányába, ám a kötél megakadályozott benne.

- Azonnal eressz el! – sikítottam. Ott termett mellettem és kezét a számra tapasztotta.

- Maradj kussban!

- Nem maradok! Meg kell mentenem! – vergődtem.

- Itt maradsz! És én is!

- Micsoda?! - Ha ott akarja hagyni JiNa-t én megölöm.

- Túl veszélyes most oda menni! Ha oda is érnék, nagy valószínűséggel későn. Csak a saját halálomba rohannék, és nem vagyok annyira hülye, hogy 20 évesen feldobjam a talpamat! – olyan gyűlöletet áradt a szeméből, hogy jobbnak láttam nem feszegetni tovább az idegeit. De akkor mi lesz JiNa-val?