13.rész

 - Gyere. Menjünk vissza mi is bulizni.

 Kéz a kézben sétáltunk néma csendben a folyosókon. J-Hope-ot mintha kicserélték volna. Bár néha még mindig voltak perverz, bunkó beszólásai, de attól eltekintve megváltozott. Pozitív irányba. Ha mellette vagyok, már nem akarok elfutni és ez furcsa. Egy nappal ezelőtt még a pokolba kívántam. Most meg itt vagyunk kettesben, kézen fogva az éjszaka kellős közepén.

 Nyikorgás csapta meg a fülem. Elhitettem magammal, hogy csak az agyam szüleménye. Biztos fáradt vagyok. Ám a következő pillanatban hangos reccsenés hallatszott közvetlen mögülünk.

 Hátra kaptam a fejem. Teljes sötétségben semmit sem láttam. Olyan közel bújtam Hope-hoz amennyire csak tudtam. Bármi is okozta a hangot, még itt van valahol és nem akarom megtudni, hogy mi az.

 J-Hope védekezőn elém állt, s előhúzott egy zsebkést. Tekintetével a kietlen folyosót figyelte. Síri csendben várakoztunk. Valamiért rossz érzés fogott el. Egy zombinak semmi oka nem lenne rá, hogy pont most támadjon, kivéve, ha valaki…nem sikított.

 - J-Hope – suttogtam – ez egy szörny lesz. Túl hangos voltam. Sajnálom. – már a sírás határán álltam.

 - Nyugodj meg. Lehet, hogy már rég elment. – fordult felém.

 A fiút hirtelen valami berántotta a sötétségbe, s a bilincs miatt engem is magával húzott. Ismerős hörgés csapta meg a fülemet, majd Hope hangos üvöltésben tört ki. A hold fénye alig jutott a koszos ablakon át, de a fiú lábát marcangoló zombit ki tudtam venni a félhomályból. Eszeveszetten tapogattam a földet hátha ráakadok egy éles eszközre, amivel megölhetem. Közben Hope egyre jobban üvöltött. Megpróbálta magáról lerúgni a szörnyet, de az erősen kapaszkodott.

 Ekkor fémes kattanást hallottam, s a következő pillanatban a bilincs leesett csuklómról.

 - Fuss! – J-Hope kétségbeesett pillantásától meghasadt a szívem.

 Nem hagyhatom itt! Tovább folytattam a keresést.

 - Nem hallottad, amit mondtam?! Fuss már! – figyelmen kívül hagytam. Muszáj találnom valamit! Meg kell mentenem! Folyamatosan ez járt a fejemben.

 A földet tapogattam reményt vesztve, ám hirtelen erős fájdalom hasított a tenyerembe. Felszisszentem, felkaptam kezemet a padlóról, hogy megszemlélhessem mi okozta a sérülést. Egy jókora üvegszilánk állt ki a mély sebből, melyből patakokban folyt a vér. A hányinger kerülgetett, s az ájulás határán álltam. Erőt vettem magamon, majd kirántottam a hegyes szilánkot.

 A másik kezemet is felvágta, de nem annyira vészesen. Megmarkoltam az üvegszilánkot, s Hope megmentésére siettem.

 A fiú még mindig a zombival hadakozott, de látszott rajta, hogy bármelyik pillanatban feladhatja a küzdelmet. Nem haboztam. Rávetődtem a szörnyre, magam alá gyűrtem, s addig döfködtem testébe a szilánkot, míg egy halk hörgés kíséretében meghalt.

 Fellélegeztem. Sikerült.

 - Te teljesen hülye vagy?! – J-Hope olyan erősen szorított magához, hogy azt hittem eltörik a gerincem – Miért nem futottál el? Meg is halhattál volna.

 Megmukkanni sem tudtam annyira váratlanul ért Hope viselkedése. Eltolt magától, s felemelte kezeimet. Mind a kettőt mély vágások tarkították.

J-Hope rám tekintett. Érzelemmentes arcáról semmit sem tudtam leolvasni.

 - Menjünk. – óvatosan felsegített a földről – Ellátjuk a sebeinket és bulizunk egy jót.

 - Neked ezek után még van kedved bulizni? – kerekedett el a szemem.

 - Hana megint velünk van. – mosolygott – Ezt meg kell ünnepelnünk. Nem hagyom, hogy egy retkes zombi tönkretegye.

 Hana. Megint az a lány.

 Hamar visszaértünk a szobába. A buli már javában folyt. Szememmel egyből JiNa-t kerestem, de sehol sem láttam.

 - Végre megjöttetek! – lépett hozzánk nevetve Suga. – Mi tartott ennyi ideig? Csak nem huncutkodtatok? – alkoholtól bűzlött a szája.

 - Hopi! – vetődött ismét egy lány Hope nyakába.

 Remek megjött Hana.

 - Szia, szépség. – ölelte át a lányt J-Hope.

Hogy mi van?!

 Legszívesebben ott helyben kinyírtam volna a csajt.

 - Gyere, töltök neked is egy kis bort. – kéjes hangjától felállt a szőr a hátamon.

 Meg akartam fogni J-Hope kezét és visszatartani, de a fiú már rég elment Hana-val, mire felocsúdtam.

 - Te nem akarsz inni egy kicsit? – lengette meg az orrom előtt a piás palackot Suga.

 - Kihagyom. JiNa hol van?

 A lány neve hallatán Suga-ból kitört a röhögés.

 - Holt részegre itta magát! Kook elvitte aludni! – a fiú szinte fulladozott a nevetéstől – Látnod kellett volna. Majdnem nyomott nekünk egy sztriptízt így estére.

 Ha eddig nem voltam elég ideges Hana miatt, most már az lettem.

  - JiNa szemszöge –

  Figyeltem, ahogy J-Hope Mira társaságában elhagyja a szobát. Aranyosak együtt.

Fúrta az oldalam a kíváncsiság, hogy vajon mi történt közöttük a mai nap folyamán, amitől így megváltozott a viszonyuk.

 Közben Suga a terem közepére tett jó pár gyertyát, melyek szépen bevilágították a teret. Mindenki elhelyezkedett a fény körül, s neki láttak az ivásnak. Nevetgéltek és sztorizgattak Hana-val. A lány meg élvezte, hogy ő van a középpontban.

 Egyedül Kook és Jimin vitáztak egymással.

 - Még csak egy taknyos 17 éves vagy! Maradj a málnaszörpnél! – Jmin kivette a fiatalabb kezéből a pálinkát és a kifogásokkal mit sem törődve elsétált, ám megtorpant mellettem.

 - Ne hagyd, hogy igyon! – komoly tekintettel nézett rám.

 Azonnal vigyázzállásba vágtam magam, s kezemet a homlokomhoz emeltem.

 - Igenis uram! – vigyorogtam.

 - Tessék. – adta át a Kook-tól elcsórt piát és már tovább is állt. 

 Óvatosan meglötyögtettem a pohár tartalmát, majd egy húzásra megittam az egészet.

 Forróság árasztotta el a torkom és egy kicsit megszédültem, de ezeket leszámítva kimondottan ízlett, így elvettem egy egész üveggel.

 Nem igazán tudtam, hogy mit, de ittam. És nem is keveset. Mire észbe kaptam, már egy üres palackot szorongattam. Az agyam kómás állapotba került a rengeteg alkoholtól. Verejtékezett a homlokom és iszonyatosan melegem lett. Meg akartam szabadulni minden ruhámtól, ám elég nehezen ment, mivel fogalmam sem volt róla, hogy merre van az előre, meg a hátra.

 Odatámolyogtam a fal mellett ácsorgó Jin-hez és a vállába kapaszkodva próbáltam levetkőzni, hátha úgy jobban megy. 

 Azt sem tudtam mit csinálok, hol vagyok, vagy, hogy ki vagyok. A környezet zajai nem jutottak el az agyamig. Eltompultak az érzékszerveim.

 Már épp sikerült volna levennem magamról a pólót, ám egy ismerős, erős kar kirángatott a meleg szobából a hűvös folyosókra. Meg sem állt, csak húzott tovább. Alig tudtam tartani a tempót.

 Majd széthasadt a fejem, a hasam görcsbe szorult. Kirántottam csuklómat Kook kezéből és megálltam pihenni. Arra számítottam, hogy attól majd elmúlik ez a kínzó hányinger, de nem.

 Éreztem, ahogy a gyomortartalmam a felszínre tör.